Day
Ujjai, azok a becéző, finom ujjak, melyek oly hosszúak és
gyönyörűek, mint egy zongorista keze. Melyek annyi gyönyört, s annyi fájdalmat
okoztak már, most a nyakamra futnak, kitapintva a gége finom, s könnyen
eltörhető porcát, simítva a selymes, hófehér bőrt, s bár egyre erősebben
szorít, s a levegő kezd teljesen kiszorulni a tüdőmből, mégis izgat ez a kialakult szituáció. Legyen
az bármennyire is erőszakos, s megalázó, s más nő egy ilyen helyzetben nem hogy
elgyengülne, hanem halálra lenne rémülve.
Szavai akár a kígyóméreg. Fröcsög, rágalmaz, megvádol,
kioktat, s újra csak érezteti velem, nekem valójában nincs is helyem az Ő
életében. De akkor miért van itt? S miért nem hagy elmenni? S ha csak egy
kicsit is szeret, miért nem vallja be, miért nem volt a tíz év alatt sem túl
sok jó szava hozzám? S én miért nem tudom egyszerűen csak elhagyni, és miért
nem tettem már meg ezt sokkal korábban? Franciaországban maradhattam volna, nem
is lett volna szükséges, hogy hazajöjjek, mégis megtettem. Mert látni akartalak.
- Igen, kurva vagyok,
de legkevésbé sem az általad lenézett szakmámban, amelyet mások a semminél
sokkal többre tartanak, nem. Én a Te lotyóddá váltam, akit dróton rángathattál
mindezidáig, s mindent eltűrt, csak azért mert szeretett.. – sziszegem, és
érzem, hogy a maradéknyi szín is kiszalad az arcomból, ahogy a levegőm fogytán
van. S miért mondtam múlt időben? Miért hazudtam arról, hogy szeretem? Már nem
is gondolkozom, mit ejtek ki a számon, csak egy valamit akarok, amit eddig még
soha. Azt, hogy fájjon neki. Érezzen valamit, csak egy minimális veszteséget!
- NEM! Nem akartam
hallani a Te szádból, hogy mást veszel el, és nekem nincs helyem az életedben,
a jövődben. Nem akarom hallani, hogyan zársz ki újra. Pont olyan gyáva vagyok,
mint Te, mert félsz attól, hogy mit mondanak Rólad az emberek, holott ez már
rég nem számít! –
Amikor tavaly az egyik újság címlapjára kerültem, boldog
voltam. Nem egy új kollekció ruhadarabjaival, és nem is holmi pletykával, nem.
Az év legszebb és legsikeresebb üzletasszonyának választottak meg, ami nagy
elismerés volt számomra, és egy visszajelzés a külvilágtól. Jól csinálom, amit
csinálok, és csak így tovább! De az örömömmel egyedül maradtam, mert Darren rá
sem nézett az újságra, vagy a háromoldalas cikkre. A gyászával volt elfoglalva,
és engem még csak látni sem kívánt. Ha egy egész ország sikeresnek tart, és
gyönyörűnek, Ő miért nem? Miért látja még mindig bennem azt az utolsó drogos
lotyót, akit az iskolában ismert meg, miért?
- Évekkel ezelőtt
megfeleltem volna neked, a szüleid kívánalmainak.. – nyöszörgöm halkan,
emlékeztetve arra, hogy egykoron jegyesek voltunk. Még kisgyermekeként, ami
talán nem is számítana, de nekem igen. Nagyon is.
- Ne! – kapom az
ajkaim elé a kezem, mintha csak a feltörő sikolyomat akarnám tompítani, ahogyan
az öreg férfi felé lendíti a pálcáját, s egyszerűen megöli. Gondolkodás nélkül,
hidegvérrel. A vér meghűl az ereimben, s döbbenten, könnybe lábadt szemekkel
nézem a testet, mely összecsuklik, és az élet utolsó szikrája is kihuny a
szemeiben. Szerettem Johnt, pont úgy, mint a többi alkalmazottat. Ők kedveltek
engem, s sokszor oltalmaztak, sokkal inkább, mint az előttem álló férfi. Mégis ebben
a percben sem érzem azt, hogy undorodnék a másiktól, hogy megvetem a tettért,
mert nem teszem. Pedig ez lenne a helys, ez lenne a normális.
- Erre semmi szükség
nem volt! Ha büntetni akarsz, engem
büntess! Ha ölni akarsz, az én
életemet oltsd ki, ne más, ártatlan emberekét! - Állom a tekintetét, és nem
mozdulok egy centit sem, csak döbbenten nézek rá. Sokszor még most is
eljátszadozom a gondolattal, hogy egyszerűen csak véget kellene vetni az
életemnek, és ha Ő nem teszi meg,
akkor majd más. Vagy nekem kellene összeszednem a bátorságom, s végre pontot
tennem az ügy végére.
Elém lép, s megragadja a hajam, én pedig a karjába
kapaszkodva botladozok utána, ahogy elkezd az emeletre ráncigálni, a hálószobám
felé, miközben magából kikelve üvölt velem.
- Ha te elvehetsz más
nőt, akkor én is megtehetem, hogy máshoz megyek hozzá! Nem akarsz, nem kellek
neked, beismerted! Pont ugyan olyan jogom van egy új életre, mint neked Darren
Gregory White! – szájalok vissza, még csak nem is veszem halkabbra a
hangom, hanem üvöltök vele, elkeseredetten, harcolva a feltörő érzéseim ellen.
Hirtelen a hálószobában találom magam, ahogy belök az ajtón,
s még meglépni sincs időm, hiszen karjai a derekam köré fonódnak, s magához
ránt. Felsóhajtok, pont úgy, mint aki élvezi, s ez még csak nem is hazugság.
Hiszen valóban élvezem testének közelségét, érintéseit, melyeket szomjazok,
legyen akármennyire is keserű, durva vagy éppen figyelmes és finom. A gombok
kioldásra kerülnek, a blúz pedig lekerül rólam, s én magam gyűröm félre, s le legyen
útban. A fekete csipkés melltartó, mely erős kontrasztot alkot hófehér
bőrömmel, letépi, s immáron félmeztelen vagyok, a fejem pedig kissé
hátrahajtom, ahogyan újra a hajamba kap. Megremegek a körmei által okozott édes
fájdalomtól. A szoknyát feljebb gyűri, s a harisnyatartó, no meg a csipkés
harisnya az, ami láthatóvá válik. Engedékenyen, szánalmas módon felkínálkozva
tárom szét a lábaimat, és felnyögök, ahogyan belém hatol, s testünk durva
lökések által válik eggyé. Mintha csak hazaértem volna, s végre megtaláltam
azt, amit eddig kerestem, s immáron megnyugvásra lelhetek. Marokra gyűröm a
vörös selyemágynemű anyagát, s újabb kéjes nyögések sorozata szakad fel
belőlem, ahogyan ajkai a nyakamra találnak. Vele együtt mozdulok, tekergetem
csípőm, akár a kígyóbűvölő. Tudom, hogy szereti, ha ezt csinálom. Bezsong tőle,
s egyenesen megőrjíti. Jobommal felnyúlok hozzá, a fejéhez, s beletúrok világos
tincseibe, majd megmarkolom őket, miközben a hátammal a felsőtestéhez simulok.
- Darren.. – szinte extázisba esve
suttogom a nevét sóhajokkal, és nyögésekkel cifrázva, zihálva, pont olyan
szerelmesen, mint az első éjszakánkon. Ezt a csatát teljességgel elvesztettem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése