Lilia - Ivan 7.rész

Lilia

Végre a karjaiban tart. Ajka vadul tapad az enyémre, én pedig egy megadó sóhajjal utat engedek a vágyaimnak. Igen, a vágyaknak, melyek már olyan régóta kínoznak, melyek az évek múlásával egyre jobban felélték bensőmet. Vadul harapom nyelvét, száját és ha lehetne szinte mindenestől felfalnám. Az enyém lenne akkor legalább a teste is, nem csak a lelke. Ujjaim a tarkójára kulcsolódnak, szinte már görcsösen húzom magamhoz. Ízlelem csókjának édesét és fémesen sós ízét, most még az sem zavar, hogy esetlegesen az ő vérétől is megrészegülhetek.

Az álom: Szinte önkívületi állapotban hánykolódom az ágyon. Szememmel nézek körbe a borzalmas valóságban, melyet egyszerűen nem akarok annak látni. Vérfürdő, halottak minden felé, én pedig közöttük lépdelve megyek előre, előre.. ahhoz a házhoz, mely már oly régóta, annyira vonz. Közeledni akarok, ám mégsem sikerül. Lépteimet meggyorsítom, immár rohanok. A távolság lassan csökkenni kezd, én pedig végre elérem a célomat. Szinte elemi erővel robbantom be az idegen ajtót, mégis pont úgy lépkedek a szobákon végig, mintha már ezer éve ismerném ezt a lakást. Tudom hogy mit keresek. Őt keresem! Talán csak annyi a baj, hogy saját magamnak sem tudom megmagyarázni hogy ki az az Ő, és hogy miért rohanok hozzá ennyire gyorsan. Szívem szinte megállás nélkül mondja, hogy merre menjek én pedig hallgatok is rá.. Szinte egyre nagyobb megkönnyebbüléssel rohanok végig a házon, már tudom, hogy teljesen üres. Egy szoba kivételével ugyanis már egész területét bejártam. Remegő kézzel nyitok be a hatalmas hálóba. Arcom sápadttá válik, szinte hitetlenkedve és szörnyülködve bámulom a véres alakot a hófehér ágynemű között. Lábaim magamtól indulnak előre, én pedig hiába tiltakozok, nem tudok megállni. Arcomra fájdalom ül ki, szemem elfátyolosodik, úgy nézem a halott férfit. Ujjaimmal végigsimítok karakteres arcán, duzzadt ajkain, még mindig meleg bőrén. Nyálkás vére hozzám tapad immár lemoshatatlanul, én pedig görcsösen zokogni kezdek. Arcom belefúrom a már jól ismert mellkasba – most az sem zavar, hogy a ruhám, hogy én az ő vérétől leszek mocskos. Már hogy zavarna?! Hiszen az ő vére, az ő élete ez a folyadék, mely vörössé fest mindent. Ha ez a vörösség itt van, akkor nem fogja már semmi sem éltetni, nem fogja semmi sem dobogtatni azt a szívet, melyért az enyém épp ezekben a pillanatokban szakad meg. Görcsösen megmarkolom elázott ruháját, megrángatom, ám tudom, hogy hűlő teste már nem fog reagálni az érintésemre, az átkozódó szavaimra. Hiába könyörgöm neki, hogy ne hagyjon magamra, nem érzem pulzusát, nem látom megmozdulni hosszú szempilláit. Pedig láttam már borzalmas állapotban, ez mégis teljesen kikészít. Hiszen szeretem.. hogy hagyhatna itt csak úgy, egyedül? Minket egymásnak teremtettek, az nem lehet, hogy csak úgy itt hagy..

Remegő lábakkal feltápászkodom és hangosan zokogva felállok az ágy mellett. Természetesen nem bírom ezt a helyzetet sokáig..

Sikítva rogyok térdre teste mellett, térdem hangosan koppan a fa padlón. Könnyeim megállíthatatlanul tódulnak előre, én pedig hangosan sikoltozva kiabálom a nevét.. Kezem az arcom elé kerül és valamibe beleütközik….

…. Önkéntelenül is hátrébb húzódom, kezem elhúzom az idegen érintés elől. Könnyáztatta zöld szemeimmel ránézek az idegenre, majd elveszek a csillogó szempárban, mely az előbb még egyáltalán nem volt nyitva. Értetlenül pislogok körbe, hiszen az előbb nem itt voltam. Tehát álom volt csupán, de abból igazán valósághű.

- Kicsim! Nyugodj meg, most már itt vagyok! Semmi baj! – ölel szorosan magához én pedig még mindig vadul dobogó szívvel bújok hozzá. Vágyom az ölelésére, a szívének dobbanására és arra, hogy ne engedjen el. Hiszen minden olyan jó így, olyan nyugodt.. és végre biztonságban vagyok a karjai között.

- Annyira rosszat álmodtam.. ne haragudj! De mit is keresel itt? – nézek rá értetlenkedve, hiszen nem együtt aludtunk, most kivételesen.

- Semmi baj Lili! Nyugi.. Csssssss..  Tudom, hogy álmodtál. Látom.. hiszen remegsz, mint egy nyárfalevél. És igazad van, nem aludtunk együtt, viszont a hugomat elüldözted a szobámig. – kuncog fel, majd még jobban magához von. A bennem lévő remegés kezd alább hagyni, lassan megnyugszom. Karjainak ölelése mindig csodákat tesz velem.

- Szegény Irinka! Ne haragudjatok rám! – kérek bocsánatot tettemért.

- Nem tehetsz róla és egyébként Rinka már alszik a  szobámban. Most pedig meséld el mit álmodtál! Ugyanis megállás nélkül a nevemet sikoltoztad!

- Értem! Majd tőle is elnézést kérek! Á.. nem fontos Ivan! Tényleg! Csak egy rossz álom! Viszont ígérd meg, hogy soha nem mész semmilyen házba.. ! Kérlek! Ígérd meg! – nézek rá esdeklő szemekkel. Arca egy pillanatra elkomorul, majd kérésemnek megadva magát komoran bólint. Tudom, hogy ezt egy igennek is vehetem! Immár nyugodtan ölelem meg és szuszogok a nyakába..

Ölbe kap, én pedig a lábammal átkulcsolom csípőjét. Egy pillanatra elszakad az ajkaimtól, ez a pillanat éppen elég arra, hogy arcát immár örökké az emlékezetembe véssem. Nagy elánnal rohan be az első szobába, ami az útjába kerül. Mi tagadás, én sem nézek szét. Nem érdekel milyen szoba, nem érdekel az enyém e.. csak az érdekel, hogy velem van, hogy szeret.. és hogy végre az enyém lesz.

Egy vággyal teli sóhajt hallatok, mikor felém hajol. Újból harapom a száját, nyelvemmel vadul feltérképezem ajkának belsejét. Keze szorosan ölel, szinte már szétszakít. Ha engem nem is, hát a ruháimat mindenképpen. Apró reccsenésekkel kísérve kerülnek le rólam a ruhák, én pedig nem tiltakozom.. még többet akarok belőle! Kezem felfedező útra indul, megszabadítom hát a felsőruházatától. Elengedem ajkait, majd kíváncsi tekintettel nézem mellkasát. Na nem mintha nem láttam volna már félmeztelenül, csak az érdekel, a hegek száma szaporodott e. Felé kerekedem, majd vizslató pillantásaim után lágy csókot helyezek minden egyes sebhelyre. Lassan megharapdálom hasát, csípőcsontját, mely oly hívogató, majd visszatérek hozzá, arcához, nyakához, szájához.. hiszen annyira fázom, mikor nincs a közelemben..

Ivan

Mint a fuldokló úgy kapaszkodom belé. Mellkasomból csak egy mély hörgés szakad fel ajkai útjának nyomán. Mondanám hogy már idejét sem tudom annak, hogy mióta vágyom ezekre az érintésekre, csókokra, hogy a testét a testemen érezzem, hogy magamat benne érezhessem, de hazudnék. Másodpercre pontosan megtudnám mondani. De ez nem számít, nem ez a lényeg. Ahogy újra az ajkaimon érzem az ajkait, átfordítom magunkat és én kerülök felülre. Ez egyszer talán nem egy pofon lesz a jussom amiért..."főnökösködöm". Apró csókokkal hintem be az arcát. Nyaka kecses vonalát is bejáram. Valamit sugdosok a fülébe, de nem tudom megmondani mit. Oroszul, egy fogadalom. Nem szabadna. Nem érdekel. Karjait a feje fölé hajtva szorítom le gyengéden a kezeit az egyik kezemmel. Arcomat a két melle közé fúrom és megcsókolom. Majd visszatérek az ajkaihoz. Nem engedem hogy ő is hozzám érjen, félek hamar véget érne a mi kis együttlétünk...ha beveti magát.

Végighúzom a nyelvemet a kulcscsontján, majd le egészen a hófehér halmokig lavírozok. Ajkaimmal gyengéden érintem a rózsálló bimbókat, végül óvatosan a fogaim közé véve őket, morzsolgatom, ízlelem. Kezemmel végigsimítom a selymes, lapos hasat, egészen a csípőjéig. Az ujjbegyemmel csigavonalakat rajzolgatok a medencecsontjáig, közben ajkaimmal folyamatosan kényeztetem a kis halmokat. Hiába, az ajkai nekem örök sláger maradnak és bár szeretném hallani, hogy jólesik neki az egész, muszáj addig beléfojtanom a szót míg megint megcsókolom. Közben kiszabadítom magam a boxerből is és visszahelyezkedem, ami kapkodással nem túl kellemes, tekintve az izgalmi állapotot khm...

- Tudom hogy legkevésbé beszélgetni szeretnél most velem...de közlöm...szeretlek. - szólalok meg.

Ennek két oka is van. Egyrészt tényleg szeretem és ezt közölni is akarom vele...kettő, muszáj egy kis lélegzetvételhez jutnom. Együtt kezdtük, együtt is kéne befejeznünk, ugye....

- Mindegy. - ingatom meg aztán a fejem és csapok le újfent az ajkaira, de csak egy egészen rövid csók erejéig, azt is csak mert ugye odáig vagyok az ajkaiért.

Lejjebb kúszok, az ágy végére és kezeimbe veszem a lábait, megszabadítom az utolsó felesleges ruhaneműitől is.

- A virgácsaidat is nagyon...szeretem. - csókolom meg a lábfejét és kúszok feljebb.

Ajkaimmal, nyelvemmel lassan haladok feljebb, kezeimmel gyengéden gyúrom át, simogatom a lábikráit. Belső combja puha, selymes bőrét lágyan csókolom, mélyeket szippantok, érezni akarom az illatát, erre vágytam évek óta, s most itt van és...Még egy kicsit feljebb evickélem és belemerülök az édes kelyhébe. És bár eddig egészen magabiztos voltam a teljesítményemet illetően, egy kicsit mégis elfog a félsz, mi van ha...szóval igen, az ember a maximumot akarja nyújtani általában. Elszakadok tőle, úgy érzem nem igazán bírom már tovább, ő kell nekem most. Köntörfalazások nélkül.

- Lilia, kellesz nekem. Veszettül. - helyezkedem karcsú, formás combjai közé.

Csak egy pillantása kell. Egyetlen és én abban a pillanatban cselekszem. Lassan araszolok előbbre, nem akarom elkapkodni - lehet ez már kóros, ez az időhúzás - ki akarom minden cseppjét élvezni.

Lassan beléhatolok, azt hiszem még a lélegzetem is elakad ahogy megérzem a forróságát, ami körülölel, elbódít. Amire vágytam, amit kívántam. Végül egyetlen határozott mozdulattal teljesen eggyé válok vele, amivel egyetemben a maradék józanság is elhagy...

Ajkaira tapadok, karommal támasztom magam. Úgyis tudom hogy előtör belőle a bestia és akkor onnantól nincs sok esély rá, hogy bármelyikünk is megálljon...

Lilia

Pont úgy kapaszkodom belé, mint egy fuldokló a mentőövbe. Karjaimmal teljesen átkulcsolom a nyakát, vállait. Hiába szeretném kifulladásig szeretni, ő ezt egyáltalán nem hagyja. Talán ez az a pont, és ő az az ember, aki tudatosítja bennem, hogy konkrétan vannak helyzeték és vannak emberek akiknél nem én vagyok a domináns fél. Nála legalább is egyáltalán nem. Ismét elöntenek az érzések… az érzések, melyeket már évek óta magamba zárva tartok. Mintha egyáltalán nem zártam volna be őket abba a jó kis ketrecbe, mintha mindig is szabadon mozogtak volna bennem. Persze az is előfordulhat, hogy tényleg minden csak miatta van.. és ő a kulcs ahhoz a bizonyos zárhoz, amely az érzéseimet, a vágyaimat zárja kalitkába.

Hirtelen mozdulatot tesz, én pedig ismét alulra kerülök. Egy pillanatra sem távolodik el tőlem, azt érezteti velem, hogy én vagyok az egyetlen nő a földön, hogy én vagyok a számára az az angyal akire mindig is várt. Mi tagadás én is rá vártam. Hosszú-hosszú évek óta csak utána sóvárgok. Bármennyire is nem akartam magamnak beismerni, egyszerűen mindig is ő kellett, és hiányzott. Nagyon hiányzott. Talán ez az az állandósult szorítás a mellkasomban, melyet azóta nem érzek, hogy ismét felbukkant az életemben. 

Szinte megadóan hagyom, hogy teljesen felém kerekedjen, hogy csókjaival elárasszon. Ha hagyná sóhajok milliója hagyná el ajkaimat, mivel azonban csókjaitól nem „szabadulok” kénytelen vagyok máshogy tudatosítani benne mindazt az örömöt amit én érzek. Ahogy a ruháim a földön landolnak és ő nyelvével végigaraszol a testemen szinte önkéntelenül is átkarolom. Körmeimet vadul belevájom a hátába, szép kis vörös csíkokat húzva. Nem akarok fájdalmat okozni, tényleg.. csak a jelen helyzet nem teszi lehetővé, hogy máshogy is kifejezzem mennyire élvezem azt amit tesz, amit csinál velem. Testem minden apró mozdulatától, érintésétől megvonaglik, mintha egy hangszer lennék, melyen egy virtuóz játszik. Végre elszakad ajkaimtól én pedig immár hangosan felsóhajtok. Fejét a melleim közé fúrja, majd immár csókjaival ott kényeztet. Szívem egyre hevesebben dobog, képtelen vagyok arra, hogy csak így ki legyek szolgáltatva ennek a gyönyörnek. Akarom, hogy ő is azt érezze amit én érzek. Egy gyors mozdulattal megszabadul az utolsó ruhadarabjától is, majd kissé eltávolodik tőlem.

Nem értem!

A szemeimbe néz.. én pedig szinte kétségbeesetten pislogok rá. Furcsa.. hiszen itt fekszem majdnem meztelenül, ő pedig távolról szemlél. Agyam lázasan kattog, a gondolatok szinte úgy terjednek szét bennem, mint egy futótűz. Nem lehet, hogy itt meggondolja magát, nem lehet, hogy pont most fogja azt mondani, hogy ezt az egészet nem kellene. Egy halovány pírral az arcomon végignézek magamon és már látom lelki szemeim előtt, hogy is festhetek. Zilált külső, tincsekben szétterült haj és remegő végtagok, melyek érte, utána vágyakoznak. Már épp megkérdezném mi a baj, mikor végre megszólal és elmondja hogy szeret!

A döbbenet kiül az arcomra, hiszen most értem csak meg, hogy valójában az időt szeretné húzni. Már megint az időt.. nem is Ivan lenne, ha nem tenné.

Ismét megcsókol.

Utána kapok, azonban kisiklik a kezeim közül. Ujjaival a bugyim alá nyúl, majd csigalassúsággal lefejti rólam. Zavarban vagyok! Nagyon zavarban vagyok! Hiszen bármennyire is imádom, bármennyire is szeretem .. most először vagyok ennyire kiszolgáltatott előtte. És igen, akarom, hogy én legyek számára az az angyal, aki a boldogságot hozza az életébe. Hamar megnyugszom, ugyanis egy kedves mosoly kíséretében kifejti, hogy mennyire imádja a lábaimat. Az izmos lábaimat, mellyel annyi ember szívébe betáncoltam magam.

Elmosolyodom, majd ez a mosoly lassan lehervad az arcomról. Ujjai simogatják bőrömet, nyelve végigsiklik a combomon, majd eltűnik belsőmben. Hangosan felnyögök, szemeim lecsukódnak, átadom magam az élvezetnek. Szinte minden porcikám lüktet, sóvárgok utána.

Nem hagyok sok időt neki, próbálkozom. Minden erőmet összeszedve fölé tornázom magam. Tudom, hogy nem akarja, tudom, hogy ő a főnök.. én mégis azt akarom, hogy ugyanazt átélje, amit én is átélek. Vörössé vált, duzzadt ajkát a fogaim közé veszem és finoman megharapdálom. Csókolom a száját, azt az édeset, majd egyre lejjebb kalandozok. Ujjaimmal végigsimítok hegekkel borított mellkasán, majd a hasánál kicsit tovább időzök. Nyelvemmel eljátszom a köldöke körül, fogaimmal finoman harapdálom selymes bőrét, csípőcsontját. Ujjaimmal végigszántok az apró csíkon, mely titokzatos tájak felé vezet, majd belelendülök. Lejjebb kalandozom, apró, finom mozdulatokkal érintem meg. Birtokba veszem. Szám férfiassága köré fonódik, nyelvem a végsőkig ingerli..

Látva a csillogást a szemében felé mászom, megcsókolom, ismét.. hiszen én is imádom az ajkait. Lassan széttárja lábaimat, közéjük furakszik, egyáltalán nem tolakodóan. Rekedt, fátyolos hangon szól hozzám, tudatja mennyire kíván, mennyire akar. Zöld szemeimet kék íriszeibe fúrom.. és mély, már-már basszusba hajló hanggal szólok hozzá.

- Én is akarlak téged.. ! Veszettül! – suttogom, majd magamhoz húzom. Szinte önkívületi állapotba kerülök mikor végre magamban érzem. Lábammal átkulcsolom csípőjét, derekát, kezemmel magamhoz húzom. Hál’istennek ő pont azt teszi amit szeretnék. Érzem a számban kutató nyelvét, a kezét, melyen támaszkodik. Szívem lassan kiesik a helyéből úgy dobog, én azonban teszek rá még egy lapáttal. Elengedem és kényszerítem, hogy rám nézzen!

- Szeretlek! – mondom ki a bűvös szót, pont úgy, mintha egy kislány lennék.

- Nem is tudod, mennyire vágytam már erre.. hogy velem legyél.. hogy az enyém legyél..  – sóhajtom, majd megmozdulok alatta. Végigsimítok a gerince mentén, beletúrok a hajába, tarkóját simogatom.. Már csak az extázis hiányzik, a vad roham, ami végigszáguld mindkettőnkön…